Posted on

A családi életünkben kifejezetten fontos, hogy megbeszéljük a problémánkat, átbeszéljük a napi történéseket. A lélek pontosan akkor tud jól működni, amikor nem nyomja semmilyen probléma vagy gond, így sokszor egy hosszabb beszélgetés sokat segíthet, ezt vallja az ezotéria világa is. Fontos, hogy mindig vegyük észre szeretteinken, ha esetlegesen bántja valami, vagy ha úgy látjuk, hogy egyedül nem tud felülkerekedni a kialakult helyzeten. A család nagyon fontos, még azok számára is, akik nem igazán akarják ezt bevallani, hiszen a nehezebb és problémásabb időkben csakis ők azok, akik teljes mértékben mellettünk állnak, akikre mindig számíthatunk. A problémákat sosem szabad elfelejteni, mindig meg kell őket oldani, hiszen ha a szőnyeg alá söpörjük, előbb utóbb nem csak lelki, de fizikai tűneteket is produkálhat. Ha pedig ez bekövetkezik, már egyéb kezelésekre is szükség lehet. A testünk hamar leépül, amennyiben a lelkünkben káosz és problémák sokasága uralkodik, így mindig tartsuk szem előtt, hogy a lélek legalább annyira fontos, mint a testünk egészsége.