Posted on

Rengeteg szolgáltató cég küzd azzal a problémával, hogy vásárlóinak adatait megkapja, azonban elég nehéz ez alapján folyamatosan támogatni őket az egyes akciókról. Pontosan erre a szituációra lehet nagyon jó megoldás a megszemélyesítés. Ugyanis attól még, hogy egy nagyvállalatról van szó, ugyanolyan fontosak az ügyfelek, mint egy kisebb cégnél. A személyesen küldött névnapi,vagy születésnapi üdvözlet, vagy éppen az, hogy a DM levél, amit kiküldenek a cégek, teljes egészében névre szóló, egy különös kapcsolatot teremt a vásárló és a szolgáltató cég között. Amennyiben mi magunk is szeretnénk egy ilyen kampányt lebonyolítani, nincs más dolgunk, mint keresni egy megfelelő tapasztalattal rendelkező nyomdai céget, majd átadni számukra azt az adatbázist, amelyből könnyedén dolgozhatnak. Ezen szolgáltatás legnagyobb előnye, hogy a kivitelező cég vállalja magát a postázásra való előkészítést, valamint a címzést is, így pedig a megbízónak nincs más dolga, mint a kézbesítést elvégezni, valamint a munka elején a grafikai anyaghoz némi segédletet nyújtani.