Posted on

Egy kerti tó sokkal nagyobb élmény, mint gondolnánk, hiszen egy különleges környezetet teremt az otthonunkban. Valóban impozáns részeket tudunk kialakítani a megfelelő szakemberek és alapanyagok használatával, arról már nem is beszélve, hogy ma már szebbnél szebb halakat is telepíthetünk bele. Azonban ahhoz, hogy a tóval ne kelljen minden nap foglalkozni, valamint hogy az élőlények is jól érezzék magukat benne, fontos, hogy a kialakítás során a megfelelő kerti tavi szűrők is beépítésre kerüljenek. Nem csak azért, hogy a halaknak megfelelő mennyiségű levegő álljon a rendelkezésére, hanem azért is, hogy a tó vize mindig tiszta és rendezett legyen. A nagy nyári melegben például rendkívül fontos, hogy a tó ökoszisztémája ne sérüljön, hiszen a halak csakis egy előre meghatározott környezetben érzik jól magunkat. Ekkor tudnak növekedni és természetesen szaporodni is. Ha pedig ezzel kapcsolatban kérdésünk van, mindenképp kérjünk segítséget, valamint tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a tavunk olyan fényben tündököljünk, amilyennek mi elképzeltük.