Posted on

Mindannyian gondolkodtunk már azon, milyen lenne, ha nem kellene minden reggel munkába menni. Ha fáraszt a szokványos rutin, az erotikus munka neked van kitalálva! Mik az előnyei? Kényelmesen, az otthonodból dolgozhatsz, te rendelkezel az időddel, akkor mész szabadságra, amikor csak akarsz, te alakítod ki kikkel szeretnél dolgozni. Edina 38 éves, korábban egy önkormányzatnál dolgozott. Jelenleg Budapesten a saját otthonában fogadja az ügyfeleket. „Nagyon könnyen megszoktam, hogy akkor dolgozom, amikor akarok és nem telik az időm azzal, hogy beérjek, a munkahelyemre valamint visszaérjek onnan” – meséli. „Ezenkívül vannak napok, amikor egyszerűen csak többet dolgozom, máskor pedig kevesebbet. Kizárólag én alakítom ki a vendégkörömet, míg a korábbi munkahelyeimen sokat szenvedtem a kollégáktól.” –mondja. Edina egyedi öltözködési stílusát, nem szokványos megjelenését nem vette be az állami szféra, ahogy ő fogalmaz a korábbi munkahelyekről „gyorsan kimarták”. „Ha nem vagy valakivel jóban, aki kulcsfigura az adott munkahelyen, gyorsan véget érhet a karriered, teljesen mindegy hogy az illető csak egy egyszerű titkárnő vagy akár takarítónő, ha magasabb pozícióban vagyis, ha nem vagy szimpatikus, kiutálnak” – panaszolja. „Azt szeretem az erotikus munkában, hogy itt úgy viselkedem, ahogy akarok, az otthonomban azt csinálok, amit akarok, senkinek nincs beleszólása. Szerintem ez megfizethetetlen, hogy önmagam főnöké váltam.” Egyre több és több fiatal nő ismeri fel az erotikus munka otthonról végezhető előnyeit és választják inkább azt más munkahelyek helyett. Ha már álmodoztál róla milyen lenne a saját erotikus vállalkozásod beindítani, vegyél te is példát Edináról és próbáld meg! Nem fogod megbánni!