Posted on

A rendőrségi nyilvántartásba mindig pontosan felvezetésre kerül, hogy milyen vétségeket követtünk el, emellett pedig az sem utolsó szempont ilyenkor, hogy visszaesőnek számítunk, vagy esetlegesen még semmi féle információval nem rendelkeznek rólunk az intézkedő szervek. Akkor pedig, amikor úgy döntünk, hogy szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy profi szinten legyen kezelve minden ballépés és botlás, a legkisebb problémánál is érdemes egyeztetnünk egy ügyvéddel, aki mindenben segít nekünk. Emellett persze az sem utolsó szempont, hogy ki kell használni minden jogi kiskaput, amire csak lehetőségünk van, hiszen ennek köszönhetően az ittas járművezetés vétsége sokkal enyhébb is lehet, mint elsőre gondolnánk. Természetesen a mi döntésünk, ha néhány pohár alkohol után beülünk az autóba, viszont éppen ezért az esetleges következményekkel is nekünk kell számolnunk, amire sokan elsőre nem is gondolnak. Éppen ezért első felindulásból sosem szabad dönteni, sokkal inkább mindent alaposan átgondolni.