Kerékpárzár vásárlás előtt három dolgot gondoljon át:
-A kerékpár értéke
-A parkolás ideje
-A parkolás helye
Értelemszerűen egy értékesebb bicajt érdemes komolyabb védelemmel ellátni, de ne csak ez alapján válasszunk kerékpárzárat. Ha hosszabb ideig parkolunk úgy, hogy közben nem tudjuk rajtatartani a szemünket a bringán, akkor szintén érdemes lehet egy erősebb kerékpárzárat választani. Jó tudni, hogy a cangák elsősorban a fővárosban vannak veszélyben, a statisztikai adatok szerint itt fordulnak elő legnagyobb arányban a lopások. Tehát ha nem is annyira értékes a kerékpárunk, de a fentiek szerint veszélyeztetettek, akkor használjunk erősebb kerékpárzárat. Vannak a pár ezer forintos zárak, melyek inkább csak eltolás ellen védenek. Ezek tipikusan arra jók, hogy pár méterrel a bicaj mellett üldögélve biztosítsanak annyi időt, amíg oda nem érünk. Utána vannak a kábeles védelmet kínáló zárak, melyek már kisebb erőszakos behatásoknak is ellen tudnak állni, vágásuk azonban viszonylag egyszerű, így inkább csak rövid megállásokra javasolt használatuk. A lánc tetején a maguk a láncok, illetve U lakatok állnak, ezeket a kerékpárzárakat csak jelentős erőfeszítéssel és komolyabb célszerszámokkal lehet eltávolítani, így megfelelő védelmet nyújtanak akár értékesebb bicajok számára is, akár hosszabb parkolási idővel is.