Általában ha elkezdünk szolizni, szeretünk minden alkalommal visszajárni oda, ahol jól éreztük magunkat, valamint ahol elégedettek vagyunk. Többek között a szolárium stúdió Gödöllő is erről híres, hiszen rengeteg visszatérő vendéggel büszkélkedhet. A vendégek körében egyaránt megtalálhatóak a férfiak és a nők is egyaránt, hiszen manapság már mindkét nem számára fontosa külső, valamint az ápolt megjelenés. Általában a szolizás csak néhány percet vesz igénybe, még abban az esetben is, ha gyakran szolizunk, így azok számára is könnyen beilleszthető a napirendbe, akik zsúfolt programokkal teli heteket élnek át. A modern és valóban biztonságos csöveknek köszönhetően pedig a bőrünk tökéletesen egészséges lesz néhány perc barnulástól is. Amire mindenképp figyeljünk oda, hogy semmiképp se vigyük túlzásba a szolizást, hiszen azért eléggé szárítja a bőrt még akkor is, ha szoli krémet is használunk a barnulás előtt. Általában a heti egy-két alkalom az, amely javasolt néhány perc ereéig, természetesen a megfelelő hidratálás mellett.