Mi a C programnyelv gyors elsajátításának a titka?
Akik tanulásra adják a fejüket, és arra vállalkoznak, hogy az alapoktól egészen a profi szintig elsajátítják a C programnyelvet, általában azonnali sikerélményekre vágynak. Ez egyrészt érthető, hiszen mindenki szeretne pozitív visszaigazolást kapni arról, hogy jó úton halad, másrészt viszont fontos, hogy a tanulók türelmesek legyenek, és kellő időt hagyjanak maguknak a fejlődésre.
Egyedi képzési rendszer
A sikerekben gazdag tanulás csak akkor valósulhat meg, ha a jelentkezők egy olyan C programozás képzésen vesznek részt, ahol a tanár mindent megtesz annak érdekében, hogy a résztvevők minden tudást el tudjanak sajátítani. Akkor is, ha egyénileg foglalkozik valakivel, és akkor is, ha egy maximum 5 fős csoportot oktat. Ha valaki elveszíti a fonalat, vagy nem érti a feladatok magyarázatát, akkor azt az oktatónak észre kell vennie, hiszen egy képzés csak akkor lehet sikeres, ha minden diáknak sikerül megszereznie azt a tudást, amire vágyik. Nem árt, ha tanítás közben a programozás tanár egy saját maga által kifejlesztett oktatási technikát alkalmaz, annak segítségével ugyanis sokkal több hallgatót tud hozzásegíteni a hőn áhított sikerélményhez.
Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás
És persze ott van a kőkemény valóság is: a kellő mennyiségű gyakorlás nélkül hiábavaló a megszerzett tudás. Sokan vannak, akik értik a tanórán elhangzott magyarázatokat, sőt még a közös feladatmegoldások alkalmával is nagyon aktívak. Amikor viszont sort kell keríteniük az önálló gyakorlásra, akkor mintha minden tudásuk elszállt volna, hirtelen leblokkolnak, és azt sem tudják, hogy álljanak neki a C programozásnak. Éppen ezért nagyon fontos a kellő rendszerességű gyakorlás, amivel a hallgatók el tudják mélyíteni az elméleti tudásukat, és kellő rutint tudnak szerezni.